Az antitest-tesztelés bevezetése alapvetően megnövelte a gyermekek körében a feltárt lisztérzékenység-betegség eseteinek számát – kanadai kutatók vizsgálati eredménye szerint.
A lisztérzékenység (coeliakia) olyan emésztőrendszeri rendellenesség, amelyet a gluténre, a gabonafélékben (búza, rizs, árpa) található fehérjére adott abnormális immunválasz okoz. A glutén megtalálható mindennapos szedésre javasolt gyógyszerekben és vitaminokban is. A betegség a vékonybél falában található szerkezeteket, az ún. bélbolyhokat károsítja, amely aztán a szervezet táplálékfelszívódási zavarához vezet.
Hagyományosan, a „klasszikus” coeliakia-betegséget akkor szokták diagnosztizálni, amikor csecsemőknél és kisgyermekeknél a krónikus hasmenés és a jelentős súlycsökkenés tünete fellép. Az utóbbi években azonban szakértők szerint a lisztérzékenységnek sokkal szélesebb körű tünetválfajai vannak – beleértve a krónikus hastájéki fájdalmat, a savrefluxot, a hányást és a székrekedést is, különösen idősebb gyermekek esetében.
A lisztérzékenység tüneteinek jobb felismerésében nagy szerepe van a vérteszteknek, amikor bizonyos antitestek jelenlétét vizsgálják a vérben, amelyek kizárólag ezzel a rendellenességgel együttélő emberek vérében mutathatók ki. A vértesztek segítettek abban, hogy egyre több és több embernél, akik ún. „atipikus” lisztérzékenységi tüneteket produkálnak, végezzék el a szükséges bélbiopsziát. A bélbiopszia során a vékonybélből egy kis darab szövetmintát vesznek, melynek segítségével a bélfal bolyhainak károsodását vizsgálják.
A friss kanadai kutatás során a kutatóorvosok azt figyelték meg, hogy 1997. óta, amióta a vérben található antitest-tesztelést bevezették, gyermekkórházukban a „lisztérzékenység” diagnózis száma háromszorosára emelkedett, és ezeknek az eseteknek a többségében a gyermekeknél nem a klasszikus coeliakia-tünetek jelentkeztek.
Habár a kutatás csak egy gyermekgyógyászati központot fedett le, a lisztérzékenység diagnózisának növekedése nem elszigetelt jelenség – állítják mind a Calgary Egyetem, mind az Alberta-i Gyermekkórház kutatóorvosai. Egy másik kutatás ugyancsak növekedést állapított meg a lisztérzékenység-diagnózis számában az antitest-tesztelés bevezetése után.
A jelenlegi, kanadai kutatás eredményei az Alberta-i Gyermekkórházban 1990 és 2006 között 266 fő kisgyermeknél elvégzett bélbiopszián alapulnak, melyek eredményei a gyermekeknél egyértelműen lisztérzékenység-betegség meglétét mutatták ki.
1990 és 1996 között – amikor Kanadában az antitest-teszteléses vizsgálatot még nem alkalmazták rutinszerűen a coeliakia-betegség esetében – csak 36 kisgyermeknél diagnosztizáltak lisztérzékenységet, közülük 67 %-ot a klasszikus tünetek miatt antitest-tesztelésre javasoltak. A gyermekek a diagnózis felállításának időpontjában tipikusan 2 éves kor körüliek voltak.
Ezzel ellentétben, 2000 és 2006 között, 199 fő kisgyermeket diagnosztizáltak lisztérzékenységgel, akiknél a diagnózis felállításának időpontjában a tipikus életkor 9 évre emelkedett. Mindössze a gyermekek 19 %-ának (38 főnek) voltak klasszikus coeliakia-tünetei, viszont 38 %-uknál (75 főnél) a tünetek atipikus emésztőrendszeri tünetek voltak, mint pl. krónikus hastájéki fájdalom, és csak 15 %-uknak (30 főnek) voltak nem-emésztőrendszeri tünetei, mint pl. vashiány, vagy növekedésbeli elmaradás.
A maradék 28 %-nál (56 főnél) nem tiszta tünetek jelentkeztek, őket antitest-tesztelésre küldték, mivel családjukban már előfordult lisztérzékenység-betegség, vagy pedig azért, mert meglévő kórképük a rendellenesség kifejlődésének nagyobb kockázatát hordozta, beleértve az 1-es típusú cukorbetegséget és a Down-szindrómát.
A kutatásról megjelent publikáció szerzőjével folytatott interjú során elhangzott, hogy minden olyan esetben, amikor egy gyermeknek bármilyen fajta krónikus gasztrointesztinális tünetei vannak, amelyek maguktól nem javulnak, vagy kezelésre nem reagálnak, el kell végezni a lisztérzékenység antitest-tesztjét. Ezen túlmenően az antitest-tesztelés akkor is megfelelő lehet, ha a gyermek családjában már előfordult lisztérzékenységhez társuló kóros állapot, bár az egyelőre még ellentmondásos, hogy a lisztérzékenység tüneteinek hiányában ilyen esetekben is el kell-e végeztetni az antitest-tesztelést.
A kutatóorvos azt is kiemelte, hogy az antitest-teszt mindössze egy laboratóriumi vizsgálat, ami önmagában nem elegendő a lisztérzékenység diagnózisának felállításához. A pozitív teszteredményt mindenképpen bélbiopsziának kell követnie. Az orvos szerint ez azért fontos, mert a lisztérzékenység kezelése életreszóló glutén-mentes diétát jelent. Bár a diéta hatásos a tünetek enyhítésében, a bélbolyhok károsodásának gyógyításában és a további bélkárosodások megelőzésében, de egyúttal nagyon költséges és igen nagy önfegyelmet is kíván a betegtől.
forrás: diagnozis.hu
